Zsolti!
Köszi a véleményed!
Nos őszinte leszek (mint mindig

), de már említettem is, hogy én még teljesen 0-ról feljátszott midit nem csináltam. Ezért itt is "csaltam", mint a többi saját számaim esetében is. Különböző stílusok, különböző variációinak és fill-jeinek, esetleg intro-és endig-jeinek dob, basszus és gitár sávjaiból összevegyítettem egy alap stílust. Ezzel feljátszottam az alapot, harmóniákkal a backing seq.-val. Majd ezt behívtam a rendes seq-ba. Ott belepiszkáltam egy-két helyen a dobba, basszusba, de főleg a gitár sávba. Például a gitársávnál nem mindig tetszettek az automata által hozott akkordfordítások, ezért ezeket elég jól átvariáltam, illetve tettem oda is sikát, ahova az automata eredetileg nem. Majd ehhez játszottam hozzá még három zongorasávot és a két harmonika szóló sávot.
A basszussal sokszor szenvedek. És nem jövök rá, hogy mitől. Valamelyik felvételen egész jó, valamelyiknél meg csapnivaló. Pedig amúgy meg jók az arányok, csak a felvétel után nem. És már a Pa80-nál is ezt vettem észre. Pedig akkor másik hangkártyám, és egy korábbi Sonar verzióm volt. A lábdob szintén.
A herfli DNC-s dolgait lehet, hogy valamikor megcsinálom. A Pa80-ban még nem volt ilyen.
Az énekkel az a bajom, hogy én hallok benne egy kis digitális filling-et, ami nem természetes. Pedig próbáltam már négy mikrofonnal is. Ezt élőben szintén nem hallom, csak a felvételen. Illetve a reverb is a tied jobban bejött. Az nem olyan "katedrális" jellegű, mint az enyém. Lehet, hogy a keverőmből kellene az éneket felvenni, csak akkor viszont az alapzajom nagyobb lesz.
Na majd még kísérletezgetek, csak idő kérdése is.
