Asterix, te milyen fejmikit használsz, és ennyire vagy megelégedve vele???? Nagyon szeretnék megint venni egyet, mert már volt több is, és nagyon szerettem azokat használni, de nem tudom, hogy milyen lenne igazán jó.Asterix írta:Ezért voltam kíváncsi a pontos problémára, mert nekem nagyon tetszik, ahogy szól a Pa3 mikrofonja. Én sem magas, sem mély gerjedést nem tapasztalok. A bemeneti érzékenységem hátul 13 óránál áll. Pirosba sosem megy át a jelszint jelzője. És a mikrofonom hangereje kb 40-80-ig állítódik buli közbe. Extrém esetekben 100-ig feltolom, de akkor már nagyon hangos vagyok.
A magas nálam 6.5 kHz-en +6 db. A Shure Beta 58-nál max 2 dB mélyet emeltem, mióta fejmikrofont használok, azóta +6dB kell neki, mert ebben sokkal kevesebb a mély. Azt pedig nem tudom így kipróbálni, hogy mennyire tudok távolról énekelni, mert közel van a számhoz.
A zajzár nálam automatán maradt, a dinamika prociba nyúltam bele, azt vissza kellett venni. Nem lehet, hogy a MaxX dolgozik bele a végén??
|
Kedves új Tagjaink! Ha még nem tettétek meg, kérlek olvassátok el a Fórumszabályzatunk, melyből az is kiderül miért nem látjátok még a csatolmányokat Kedves Tagok! Megújult a Médiatár, elérés: YouTube Médiatár, ill. a kis youtube ikon a menüsorban. Bővebb infók Itt Kedves Fórumlakók! Örömmel tájékoztatlak benneteket, hogy elkészült a blog 1.0-ás verziója. Aki késztetést érez arra, hogy nagyobb lélegzetvételű bejegyzésekben ossza meg a tapasztalatait, gondolatait, tudását a többiekkel, az oldal profiljába illő külön rovatot vezessen, az tőlem kérhet jogosultságot PÜ-ben. A blogbejegyzés mellé nyílik egy téma is, ahol tovább folytatódhat az eszmecsere az adott témáról |
Hangtechnika - Használhatóság, felhasználói tapasztalatok
Moderátor: Moderátorok
- Regec
- Kiemelt tag
- Blogbejegyzések: 0
- Hozzászólások a témában: 31
- Hozzászólások: 141
- Csatlakozott: 2011.11.09. 11:52
- Hangszer: Korg pa1000 - Ketron X 1
- Tartózkodási hely: Borsod-Abaúj-Zemplén
- Adott köszönetek: : 91 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 127 alkalommal
Re: Hangtechnika - keverők, erősítők, végfokok, hangfalak, m
- Asterix
- Globális Moderátor
- Blogbejegyzések: 0
- Hozzászólások a témában: 493
- Hozzászólások: 3515
- Csatlakozott: 2011.10.28. 17:51
- Hangszer: Korg Pa5x-76 Musikant, Ketron EVM
- Tartózkodási hely: Magyarország, Eger
- Adott köszönetek: : 1920 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 2917 alkalommal
Re: Hangtechnika - keverők, erősítők, végfokok, hangfalak, m
Megmondom őszintén, hogy használtan, 20e ft-ért vettem egy Sekaku márkájú kínai "csodát, ami egy fej és egy kapszulás kézi adót tartalmaz + a dual vevő. A kézi adó hangminőségében megüti a drága AKG vezeték nélküli mikimet, de áthidalt távolságban elmarad mögötte.Regec írta:Asterix, te milyen fejmikit használsz, és ennyire vagy megelégedve vele???? Nagyon szeretnék megint venni egyet, mert már volt több is, és nagyon szerettem azokat használni, de nem tudom, hogy milyen lenne igazán jó.
Nem engedhettem meg magamnak drága mikrofont, de szerintem az eq-val ki tudok keverni a Shure-hoz hasonló hangot. És tangóharmónikával ki tudok menni az asztalok közé úgy, hogy a herflit és az éneket is szépen veszi.
- marton1974
- VIP
- Blogbejegyzések: 0
- Hozzászólások a témában: 118
- Hozzászólások: 1096
- Csatlakozott: 2011.08.22. 22:25
- Hangszer: -
- Tartózkodási hely: Magyarország - Makó
- Adott köszönetek: : 380 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 870 alkalommal
Re: Hangtechnika - keverők, erősítők, végfokok, hangfalak, m
Melyik a jobb minőségű keverő gyártó :
DYNACORD
ALLEN&HEATH
SOUNDCRAFT
vagy netán a YAMAHA ?
Persze azonos kategóriában pl: egy kis analóg keverőben gondolkodva.
Azt tudom sajnos hogy ezek a nagy cégek már a kisebb analóg keverőjüket kínával gyártatják...Nekem volt egy öreg STUDIOMASTER 12 GOLD-om.Eredeti angol.Na az nagyon szépen szólt!Aztán próbáltam az Alto 100 FX -et,hát mit ne mondjak a nyomában sincs pedig az sokkal újabb technika.Most van egy SOUNDCRAFT EFX 8 -am na ezt már elfogadhatónak találom.
Óriási különbségek vannak hangzásban keverő meg keverő közt!Nem is gondoltam hogy ekkora.
Aki otthon van a témában fejtse már ki a véleményét.Üdv.

- Apelláta
- Adminisztrátor
- Blogbejegyzések: 0
- Hozzászólások a témában: 413
- Hozzászólások: 2424
- Csatlakozott: 2011.11.27. 02:15
- Hangszer: Korg Pa3X
- Tartózkodási hely: Kom.-Eszt. Megye: Oroszlány
- Adott köszönetek: : 4584 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 2496 alkalommal
Re: Hangtechnika - keverők, erősítők, végfokok, hangfalak, m
Szia marton1974!marton1974 írta:Melyik a jobb minőségű keverő gyártó :
DYNACORD
ALLEN&HEATH
SOUNDCRAFT
vagy netán a YAMAHA ?
Persze azonos kategóriában pl: egy kis analóg keverőben gondolkodva.
Azt tudom sajnos hogy ezek a nagy cégek már a kisebb analóg keverőjüket kínával gyártatják...Nekem volt egy öreg STUDIOMASTER 12 GOLD-om.Eredeti angol.Na az nagyon szépen szólt!Aztán próbáltam az Alto 100 FX -et,hát mit ne mondjak a nyomában sincs pedig az sokkal újabb technika.Most van egy SOUNDCRAFT EFX 8 -am na ezt már elfogadhatónak találom.
Óriási különbségek vannak hangzásban keverő meg keverő közt!Nem is gondoltam hogy ekkora.
Aki otthon van a témában fejtse már ki a véleményét.Üdv.
Szerintem, mint ahogy az áruk is tükrözi, nagyjából egy kategóriát képviselnek. Sőt még ide sorolnám a Mackie-t is. Én egy éve álltam keverővásárlás előtt, és én is ezeket a márkákat néztem. Én a Mackie mellett döntöttem, mert annak van már 160 eFt-ért olyan keverője, amin van a master csatornán is EQ (9 sávos).
A Yamahát én hamar elfelejtettem, mert furcsállottam, hogy a bevett szokáshoz képest más szabályzási frekvenciákat használnak. A magast a megszokott 12 kHz helyett 10 kHz-nél, a mélyet pedig 80 Hz helyett 100 Hz en emelik/vágják. Még a Yamaha fanok körében is az az általános vélemény, hogy a keverők nem a Yami erősségei. Legalább is ebben a kategóriában. Egy előnyük, hogy több típusban is van csatornánkénti kompresszor.
Az A&H egy nagyon korrekt, lineáris keverő. Több hangosítással foglalkozó ismerősöm favorizálja. Viszont az alsóbb, ZED kategóriák effektjei nem egy nagy eresztések. Megjegyzem a Mackie-é sem. A Soundcraft Lexikon-jához képest legalább is. A hangmesteren volt téma, hogy a Dynacord-hoz szokott fülek kevesleni szokták az A&H mélyét (mert a Dyna szinezi azt), viszont nagy hangerőn tisztábban szól a Dynánál.
Amúgy én a Mackie-vel meg vagyok elégedve, dinamikusan, szépen szól. Ahogy írtam, az effektje nem egy nagy szám, de használható. Bár, ha már a Pa3-mal megyek zenélni tárgytalan is lesz, mert akkor úgy is a hangszerét fogom használni.
Nekem is volt vagy 10 éve egy öreg, talán 12 csatornás Studiomaster keverőm. Én is nagyon szerettem. Mai napig annak a hangzása az etalon nálam. Csak hát már a kor eljárt a potiai és a kapcsolói felett, így megváltam tőle.
Üdv.: Apelláta
-
taxi80
- Kiemelt tag
- Blogbejegyzések: 0
- Hozzászólások a témában: 12
- Hozzászólások: 27
- Csatlakozott: 2011.12.27. 17:20
- Tartózkodási hely: Zala,Nagykanizsa
- Adott köszönetek: : 40 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 31 alkalommal
Re: Hangtechnika - keverők, erősítők, végfokok, hangfalak, m
Hali!
A songbok elméletileg olyan mint egy dalra csinált stl.??Vagy mi a különbség?
1.Ha stl-t csinálok(pa2)akkor mit kell beállítani,hogy ne csak dúrban játsza le amit felütöttem rá?
2.Ha egy helyre több dolgot ütök fel pl.dob..akkor hol tudom beállítani,hogy melyik legyen az "elsőrangú"?
3.padba tudok berakni wavot??(ha igen,akkor ha gyorsítom a stl.,akkor a wav is megy velke??)
Ha valaki segítene..thx!!

"Nem vagyok zenész,csak muzsikus..a muzsikus szívből zenél"
-
taxi80
- Kiemelt tag
- Blogbejegyzések: 0
- Hozzászólások a témában: 12
- Hozzászólások: 27
- Csatlakozott: 2011.12.27. 17:20
- Tartózkodási hely: Zala,Nagykanizsa
- Adott köszönetek: : 40 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 31 alkalommal
Re: Hangtechnika - keverők, erősítők, végfokok, hangfalak, m
Ha valakinek van tr-je,azon nagyon szépen szól!(lehet máson is) 
Nincs meg a kellő jogosultságod a hozzászóláshoz csatolt állományok megtekintéséhez.
"Nem vagyok zenész,csak muzsikus..a muzsikus szívből zenél"
- lacalaca
- Kiemelt tag
- Blogbejegyzések: 0
- Hozzászólások a témában: 9
- Hozzászólások: 75
- Csatlakozott: 2011.08.22. 17:50
- Hangszer: roland va7,roland bk5 ,korg pa2xpro
- Tartózkodási hely: Gyergyoremete-Erdely
- Adott köszönetek: : 300 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 231 alkalommal
Re: Hangtechnika - keverők, erősítők, végfokok, hangfalak, m
sziasztok
valaki valamit hallott -e az E.V ELX 112P aktiv hangfalrol
az adatai jok es az ara is elfogadhato .Irjatok ha tudtok vmit. 
UDV;N.GY.Laci
- ---Qgli---
- VIP
- Blogbejegyzések: 14
- Hozzászólások a témában: 575
- Hozzászólások: 3033
- Csatlakozott: 2011.12.12. 08:23
- Hangszer: -
- Adott köszönetek: : 973 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 2460 alkalommal
Re: Hangtechnika - keverők, erősítők, végfokok, hangfalak, m
Ha jó keverőt akartok olcsón, akkor EDIROL-t ( Rolandot ) vesztek.Apelláta írta: marton1974 írta:Melyik a jobb minőségű keverő gyártó :
DYNACORD
ALLEN&HEATH
SOUNDCRAFT
vagy netán a YAMAHA ?
Persze azonos kategóriában pl: egy kis analóg keverőben gondolkodva.
Azt tudom sajnos hogy ezek a nagy cégek már a kisebb analóg keverőjüket kínával gyártatják...Nekem volt egy öreg STUDIOMASTER 12 GOLD-om.Eredeti angol.Na az nagyon szépen szólt!Aztán próbáltam az Alto 100 FX -et,hát mit ne mondjak a nyomában sincs pedig az sokkal újabb technika.Most van egy SOUNDCRAFT EFX 8 -am na ezt már elfogadhatónak találom.
Óriási különbségek vannak hangzásban keverő meg keverő közt!Nem is gondoltam hogy ekkora.
Aki otthon van a témában fejtse már ki a véleményét.Üdv.
Szia marton1974!
Szerintem, mint ahogy az áruk is tükrözi, nagyjából egy kategóriát képviselnek. Sőt még ide sorolnám a Mackie-t is. Én egy éve álltam keverővásárlás előtt, és én is ezeket a márkákat néztem. Én a Mackie mellett döntöttem, mert annak van már 160 eFt-ért olyan keverője, amin van a master csatornán is EQ (9 sávos).
A Yamahát én hamar elfelejtettem, mert furcsállottam, hogy a bevett szokáshoz képest más szabályzási frekvenciákat használnak. A magast a megszokott 12 kHz helyett 10 kHz-nél, a mélyet pedig 80 Hz helyett 100 Hz en emelik/vágják. Még a Yamaha fanok körében is az az általános vélemény, hogy a keverők nem a Yami erősségei. Legalább is ebben a kategóriában. Egy előnyük, hogy több típusban is van csatornánkénti kompresszor.
Az A&H egy nagyon korrekt, lineáris keverő. Több hangosítással foglalkozó ismerősöm favorizálja. Viszont az alsóbb, ZED kategóriák effektjei nem egy nagy eresztések. Megjegyzem a Mackie-é sem. A Soundcraft Lexikon-jához képest legalább is. A hangmesteren volt téma, hogy a Dynacord-hoz szokott fülek kevesleni szokták az A&H mélyét (mert a Dyna szinezi azt), viszont nagy hangerőn tisztábban szól a Dynánál.
Amúgy én a Mackie-vel meg vagyok elégedve, dinamikusan, szépen szól. Ahogy írtam, az effektje nem egy nagy szám, de használható. Bár, ha már a Pa3-mal megyek zenélni tárgytalan is lesz, mert akkor úgy is a hangszerét fogom használni.
Nekem is volt vagy 10 éve egy öreg, talán 12 csatornás Studiomaster keverőm. Én is nagyon szerettem. Mai napig annak a hangzása az etalon nálam. Csak hát már a kor eljárt a potiai és a kapcsolói felett, így megváltam tőle.
Edirol M10 DX a kisebb 100.000 Ft One Man Band-eknek elég, de hogyha nagyobbat akarsz, akkor M16DX 150.000 Ft-ért 16 csatorna. Full digitális, tele jobbnál jobb effektekkel, aminek úgy variálod az algoritmusait, ahogy akarod. A három hangszínszabályzója teljesen parametrikus, tehát ha nem tetszik hogy a mély 100 Hz-et emeli, akkor módosítod, hogy 90 Hz-et vagy 80 Hz-et vagy amelyiket akarod azt emelje.
Nekem egy VS 1880-as digitális keverőm van - 40 Gb-os Winchesterrel szerelt Hard disc rögzítővel - ez ugyanazon az elven működik. Nagyon patentül lehet mindent állítani - egyébként eladó, mert én is M10 DX-et akarok venni
- ---Qgli---
- VIP
- Blogbejegyzések: 14
- Hozzászólások a témában: 575
- Hozzászólások: 3033
- Csatlakozott: 2011.12.12. 08:23
- Hangszer: -
- Adott köszönetek: : 973 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 2460 alkalommal
Re: Hangtechnika - keverők, erősítők, végfokok, hangfalak, m
Én is láttam az adatait, tényleg nagyon jók, csak Magyarországon nem lehet sehol meghallgatni. Ilyen teljesítményt és Db-t 180.000 Ft-ért nem lehet találni az biztos. Egy dolog aggasztott: MADE IN CHINAlacalaca írta:sziasztokvalaki valamit hallott -e az E.V ELX 112P aktiv hangfalrol
az adatai jok es az ara is elfogadhato .Irjatok ha tudtok vmit.
Bár erre sokan mondják hogy manapság már minden kínai...hát, azért nem én leszek az első, aki kipróbálja az biztos...
-
okamoto
- Kiemelt tag
- Blogbejegyzések: 0
- Hozzászólások a témában: 8
- Hozzászólások: 80
- Csatlakozott: 2011.11.25. 14:40
- Hangszer: KORG PA3X LE
- Tartózkodási hely: Tatabánya
- Adott köszönetek: : 152 alkalommal
- Kapott köszönetek: : 148 alkalommal
- Kapcsolat:
Re: Hangtechnika - keverők, erősítők, végfokok, hangfalak, m
Sziasztok! Kérdésem lenne. 2.1-es rednszerhez, egy 300W-os mélyládához (Soundking FP0115A), mekkora (hány wattos) középmagas ládát ajánlotok? Esetleg milyet? Köszi a választ előre is. Üdv. oki
okamoto / A zene mindenek felett!